Kézműves - harangöntő
1 találat

Slíž Róbert

Részletek

Slíž Róbert
sliz-robert-harangonto-7

Első találkozásom a harangokkal 3-4 éves koromban lehetett, amikor pelsőci nagyapám elvitt magával bekapcsolni a harangokat a helyi templom tornyába.
Mindig is érdekeltek a régi mesterségek, kiváltképpen azok, amelyek a fémmel, tűzzel dolgoztak, mint például a kovácsmesterség. Tizenkét évesen kezdtem mélyebben foglalkozni a harangokkal. Ellátogattam a tornyokba, ahol képi dokumentációt készítettem róluk, rögzítettem a hangjukat. Tizenöt évesen elhatároztam, hogy megpróbálok elkészíteni egy saját harangot. Információgyűjtésbe kezdtem, hogy hogyan is fogjak hozzá. 2013-ban, az alapiskola elvégzése után nekifogtam az öntőforma megszerkesztéséhez.  A gyártáshoz a középkori, tradicionális technológiát vettem alapul, miszerint a formák agyag, lótrágya, homok és számos más összetevő keverékéből készülnek. Ebből a keverékből készül a  háromrészes forma, amit a mag, az álharang és a köpeny alkot.
Abban az időben ez volt számomra a legjobban alkalmazható, így legvonzóbb eljárás. A legnagyobb fejtörést a keverék összetevőinek a helyes aránya okozta, hogy az ne repedezzen, és tökéletesen sima legyen. Az első forma elkészítése nagyjából egy évig tartott, majd a harangot Farkas Gábor öntőmester segítségével öntöttük ki Borzován. A végeredmény sajnos nem volt sikeres. Újabb két év próbálkozás és tanulás következett a helyes receptúra kifejlesztéséhez és a fém megmunkálásához. 2015 nyarán felépítettem saját kemencémet, amelyben sikerült bronzot olvasztanom, majd 2015 novemberében kiöntöttem első három kisharangomat. Azóta több mint húsz eredményes harangöntésen vagyok túl.
Annak ellenére, hogy manapság léteznek egyszerűbb és modernebb technológiák is, nem kívánok felhagyni a hagyományos harangöntés módszerével. Számomra nem létezik jobb eljárás attól, amit az őseink hagytak ránk. Az évek során, amiket ennek a mesterség elsajátításának szenteltem, megtanultam, hogy mennyire fontos minden egyes részlet a tökéletes eredmény elérése érdekében.  A hibátlan forma és felszín épp olyan fontosak, mint a hangzás, hiszen a harang végül mindenekelőtt egy zenei hangszer.
A harangok akár évszázadokon keresztül is működnek, valami, amit itthagyunk az utánunk következő generációk számára. Éppen ezért úgy gondolom, nem az számít, hogy milyen gyorsan készítem el a harangjaimat. Legyen az pár nap, vagy akár pár hónap, mindig a végeredmény a fontos.
A harangöntés mesterségét továbbra is szeretném művelni, tökéletesíteni, műveimnek számát növelni. Jövőbeli célom egy saját műhely berendezése, ahol egész évben munkálkodhatok, nagyobb méretű harangok készítésén is dolgozhatok.
Kézműves technikáim: fémöntés, agyag öntőforma készítés (középkori technológia), viaszveszejtéses öntés, kovácsolás.

Mesterségkézműves / harangöntő
Működési formamunka mellett
Kézműves aktivitásmesterségbemutatókat tart / zsűriztet / kapcsolatot tart szakmai szervezetekkel, egyesületekkel
Szakmai besoroláshagyományos kézműves (tanfolyamokon, táborokban tanulta a mesterséget, magas szinten műveli)
TelepülésRozsnyó [Rožňava]
Rövid URL
ID8171
Módosítás dátuma2023. december 11.

1 találat