Szlovákiai Magyar Adatbank - Kézművesek » Kézműves mesterségek » kézműves kézműves – Szlovákiai Magyar Adatbank – Kézművesek
Kézműves - kézműves
1 találat

Viderman Ildikó

Részletek

Viderman Ildikó
wiedermann-ildiko-7

A kéziszövéssel 2008-ban találkoztam először, ekkor kezdtem el rongyszőnyegeket szőni. 2014-ben Nagy Mária dunaszerdahelyi szövőtáborában, majd  2015-ben a budapesti Hagyományok Háza képzésén tanulhattam a szakma mestereitől. 2015-től saját szövőszékemen rongyszőnyegeket, sálakat, stólákat, kisebb lakástextileket készítek nagy-nagy örömmel.

Mesterségkézműves / szövő
Technikaszövés
Működési formamunka mellett
Kézműves aktivitásmesterségbemutatókat tart / értékesít
Szakmai besoroláshagyományos kézműves (tanfolyamokon, táborokban tanulta a mesterséget, magas szinten műveli)
TelepülésMarcelháza [Marcelová]
Rövid URL
ID9026
Módosítás dátuma2023. november 16.

György Henrietta

Részletek

György Henrietta
gyorgy-heni-1

A nevem György Henrietta, 1992-ben végeztem a Nyitrai Pedagógiai Fakultáson magyar-orosz-képzőművészet szakon. Azóta pedagógusként dolgozom, először a füleki Mocsáry Lajos AI-ban, majd 2003-tól a Ragyolci AIapiskola és Óvodában oktatok magyar nyelvet, irodalmat és képzőművészetet.

Már a főiskolán megragadott a textilművészet több válfaja is: a textilfestés (batikolás), a szövés, fonás, fonatolás, valamint ezek alkalmazása a ruhák, öltözetek díszítésében, egyedivé tételében. Gyakorló pedagógusként vallom, hogy diákjaim önkifejezésében is sok sikert lehetett ezeknek a művészeti ágaknak az alkalmazásával elérni. Mivel úgy gondolom, az adott nemzet számára minden művészet kiindulópontja a saját hagyományaiban rejtőzik, ezért is igyekszem tanítványaimat a magyar hagyományos ornamentika – főként a kereszténység felvétele előtti – változatos formáival megismertetni. Saját festett textiljeimen is ez a formavilág tükröződik.

Autodidakta módon (szakirodalomból és a környék idősebb asszonyaitól) megtanultam a fonás, a fonatolás, madzag- és kártyaszövés valamint a szövés technikáját, ezeket az ismereteket is szeretném a diákjaimnak vagy az érdeklődő fiataloknak továbbadni.  A Ragyolci AIapiskola és Óvoda tanulóit már sok alkalommal készítettem a „Kincskeresők” Hagyományos Értékeket Kutató Diákok országos konferenciájára, Galántára, ahol több ízben épp a környékünk szövött hagyományait, mintakincsét mutatták be. 2001 óta a Pro Futuro PT mellet működő Motolla Kézműves Kör keretein belül tehetem ezt, hiszen így részt vehettem sok falunapon, alkotótáborban (pl. az évente megvalósuló Palóc Népművészeti Táborban), a Csemadok szervezésében hagyományosan megrendezett „Örvendezzünk”-ön, valamint más szervezetek gyerekek és a nagyközönség számára szervezett foglalkozásain. A Motolla keretein belül nyílt lehetőségem kiállításokon is bemutatni munkáimat. Pályázatok segítségével az alapiskolásokat ismertetjük meg a hagyományos népi mesterségekkel, ezáltal igyekszünk továbbörökíteni nemzeti hagyományainkat.  Emellett továbbra is képezem magamat, hiszen a textillel való munka számtalan újabb ismeretekkel szolgál a számomra is.

Amint az előbbiekből is kitűnik, nem kézművesnek, hanem a hagyományos kultúrát tisztelő, arra építő, azt tovább örökíteni igyekvő rajztanárnak vallom magamat. Szívesen mutatom meg az érdeklődőknek a textilművészet általam már megismert területeit, ezért vállalom a következő fajta foglalkozásokat:

  • batikolás (varrott, kötözött, viaszos) oktatását,
  • körmönfonás, fonatolás, kártya- és madzagszövés, szövés oktatását,
  • sujtás ékszerek, fonott, csomózott, varrott ékszerek, kiegészítők készítését,
  • gyöngy ékszerek készítését,
  • gombostűfejes technikával, viasszal írt tojások készítésének oktatását,
  • hagyományos gyertya készítését (gyertyamártást).

Mivel pedagógus vagyok, nem főállásban foglalkozom a textilezéssel. Mégis örömömre szolgál, ha hasznosnak találják az általam készített kiegészítőket, lakástextilt vagy ékszereket. A legnagyobb öröm azonban, ha a tanítványaim büszkélkednek el azzal, mi mindent készítettek a már megszerzett ismereteikből.

Mesterségkézműves / ékszerkészítő
Technikaszövés / gyöngyfűzés / sujtás / körmönfonás / batikolás
Működési formamunka mellett
Kézműves aktivitásoktat
Szakmai besoroláshagyományos kézműves (tanfolyamokon, táborokban tanulta a mesterséget, magas szinten műveli)
TelepülésRagyolc [Radzovce]
Rövid URL
ID8928
Módosítás dátuma2023. december 6.

Mórocz Ildikó

Részletek

Mórocz Ildikó
DSCN5319

Kézi szövéssel foglalkozom 2010 óta, elsősorban szőnyegeket készítek függőleges szövőkereten, gyapjú és kevert-szálas (gyapjú-műszál) fonalból. A Népi Mesterségek szakiskolájában tanultam Pesterzsébeten, a Hagyományok Házában részt vettem több szövő mesterkurzuson. Szőtteseim a székely festékes mintakincséből merítenek, saját elképzelésem és fantáziám alapján alkalmazom ezeket, nem ragaszkodom a népi színvilághoz és mintabeosztáshoz. A szövést kisebb kereteken, karmantyúfán kézműves táborokban, mesterségbemutatókon szívesen tanítom is, bár ez egy viszonylag időigényes elfoglaltság, akár egy kisebb darab megszövése is, ezért elsősorban egész napos elfoglaltság keretén vagy több napos táborokban célszerű tanítani. Egy hattagú család és családi gazdaság mellett, mellékállásban, rendelésre is szívesen szövök.

Mesterségkézműves / szövő
Technikaszövés
Működési formamunka mellett
Kézműves aktivitásmesterségbemutatókat tart / értékesít
Szakmai besoroláshagyományos kézműves (tanfolyamokon, táborokban tanulta a mesterséget, magas szinten műveli)
TelepülésKomárom [Komárno]
Rövid URL
ID8762
Módosítás dátuma2023. december 7.

Benkoné Horkay Tünde

Részletek

Benkoné Horkay Tünde
benko-horkay-tunde-1

A füleki Motolla Kézműves Baráti Kör, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének és a Felvidéki Hagyományos Kézművesek Fórumának tagja. A füleki Mocsáry Lajos Alapiskola alsó tagozatos pedagógusa. Fontosnak tartja, hogy a népi kultúra, értékrend, kismesterségek és a hagyományok továbbadása minél nagyobb mértékben visszakerüljön a közgondolkodásba. Ennek érdekében a Motolla KBK tagjaival rendszeresen vezet kézműves foglalkozásokat fesztiválokon, táborokban és egyéb képzéseken. Húsz éve folyamatosan vezet kézműves szakkört a munkahelyén.
Több mesterségbe is volt alkalma belekóstolni a Gébárti Kézműves Házban. Tudását játszóházak, táborok alkalmával oktatja is gyermekeknek pl.: mézeskalács díszítés, hímzés, gyékény- és csuhé tárgyak, játékok készítése, nemezelés, gyertyamártás, batikolás, szövés kereten, agyagozás.

Fő alkotási területei:
Tojásírás – viaszos batik technikával, hagyományos mintakincs felhasználásával írja a tojásokat, melyeket természetes festékekkel fest meg. Mestere Bércziné Szendrő Csilla, a Népművészet Mestere
Gyöngyfűzés – hagyományos népi ékszereket, nyakékeket, valamint modernebb gyöngyékszereket készít. Mesterei: Kocsisné Koszorús Anikó, Deák Zsófi, Szupper Kriszta, a Népművészet Ifjú Mestere.

Furuglás Irén

Részletek

Furuglás Irén
furuglas-iren-1

Furuglás Irén a kötés, horgolás mellett megtanulta az üvegek, demizsonok fonását is, majd 2014-ben elsajátította a szövés technikáját, autodidakta módon. A szövéssel Ipolyszalkán találkozott először, és ott annyira megtetszett neki ez a mesterség, hogy 60 éves korára gyermekeitől egy szövőszéket kért ajándékba. Azóta, 8 éve foglalkozik szövéssel. Jelenleg a többi technikát már nem alkalmazza.

Gyermekeknek rendszeresen tart foglalkozásokat iskolákban, táborokban.

 

Mesterségkézműves / szövő
Technikaszövés
Működési formanyugdíj mellett
Kézműves aktivitásoktat / értékesít
Szakmai besoroláshagyományos kézműves (tanfolyamokon, táborokban tanulta a mesterséget, magas szinten műveli)
TelepülésTardoskedd [Tvrdošovce]
Rövid URL
ID8237
Módosítás dátuma2023. december 11.

Szendi Erika

Részletek

Szendi Erika
szendi-erika-1

A kötés, a varrás gyerekkorom óta érdekel, kicsi gyerekeimnek kezdtem ruhákat és egyebeket kötni. Egy műtét után, a 2000-es évek elejétől több szabadidőm lett, így kezdtem a kézművességgel foglalkozni: kereszthímzéssel, makraméval, gobelin készítéssel. Virágtartókat készítettem madzagból. A szövéssel 2014-ben a hegyétei Nagy Marika szövő tanfolyamára felfigyelve kezdtem foglalkozni, megtetszett, később szövőszéket is vettem, de csak szőnyegeket szövök. Az interneten akadtam rá a horgolás technikájára. Édesanyámtól örököltem ezt az adottságot, aki függönyöket és terítőket horgolt. A szövéssel egyidejűleg jelenleg horgolással foglalkozom, leginkább horgolt játékokat készítek. Legelső tesztelőim a kis unokáim.

Mesterségkézműves / szövő
Technikaszövés / horgolás / varrás / kötés
Működési formamunka mellett
Kézműves aktivitásértékesít / látogatókat fogad
Szakmai besoroláshagyományos kézműves (tanfolyamokon, táborokban tanulta a mesterséget, magas szinten műveli)
TelepülésKürt [Strekov]
Rövid URL
ID8178
Módosítás dátuma2023. december 11.

Klukon Szilvia

Részletek

Klukon Szilvia
klukon-szilvia-1

Életem során elég sok mindennel próbálkoztam. Szinte minden technika érdekel, kihívást érzek, ha valamiről hallok, hogy kipróbáljam. Öntöttem már gyertyát, próbálkoztam gyöngyékszerekkel, fülbevalókészítéssel, dekopázsolással, transferálással, agyagozással, szövéssel, üvegfestéssel, hímzéssel, horgolással, papírfonással, pirográfiával, gravírozással, tűnemezeléssel, szappankészítéssel, varrással. Ez utóbbi mellett híven kitartok immár több, mint 2 éve.  Egy szülinapi ajándék elkészítése volt a cél, ami egész jól sikerült. Azóta már elég sok rendelésen, kérésen túl vagyok, és hála Istennek sok embernek szerezhettem örömet.  Az elmúlt időszakban sok kézműves foglalkozásra hívtak, ahová mindig az alkalomhoz mérten próbálok felkészülni. Készítettünk már népies terítőket akril festékkel, könyvjelzőket, festettünk gipszet, újrahasznosítottuk a toalettpapír gurigákat, készült gombból és fonalból karkötő és még sorolhatnám. Mindemellett már 11 éve járok fesztiválokra, falunapokra, ahol arcfestéssel próbálok mosolyt csalni sok gyermek arcára.

Mesterségkézműves
Technikaagyagozás / szövés / horgolás / varrás / hímzés / szappanöntés / gyertya készítés
Működési formamunka mellett
Kézműves aktivitásoktat / mesterségbemutatókat tart / értékesít
Szakmai besoroláshagyományos kézműves (tanfolyamokon, táborokban tanulta a mesterséget, magas szinten műveli)
TelepülésIpolyság [Šahy]
Rövid URL
ID7877
Módosítás dátuma2023. december 12.

Nagy Mária

Részletek

Nagy Mária
nagy-maria-hegyete-szovo-1

2001-ben ismerkedett meg a szövés technikájával. Autodidakta módon, próbalgatással tanult meg szőni. Eleinte csak magának készített rongyszőnyegeket, majd rokonainak, ismerőseinek. Táskákat, ágytakarókat, vánkosokat, függönyöket, stólákat, hímzett szövéssel terítőket sző. Nagy segítségére volt Lőrincz Péter, akitől az anyagot kapta Pápáról. Később együtt csináltak szövőtanfolyamokat Dunaszerdahelyen. Újraélesztették a szövést ezen a vidéken, amelyre nagyon büszke. Szeretné, ha sokan rájönnének az alkotó munka szépségére, ezért bemutatók alkalmával gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt szívesen foglalkozik. Rendszeresen szövőtáborokat szervez.

 

Mesterségkézműves / szövő
Technikaszövés
Működési formamunka mellett
Kézműves aktivitásoktat / mesterségbemutatókat tart / értékesít
TelepülésHegyéte [Kútniky]
Rövid URL
ID7826
Módosítás dátuma2023. december 12.

1 találat