Kézműves - kézműves / nemezelő

Egyházi Dóra

Egyházi Dóra
egyhazi-dora-7

2010-ben végeztem a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ rajztanári szakon, kismesterségek, vizuális kommunikáció és nem szőtt, nemezelt mesterségszakon. 2011-ben mesterszakon is végeztem tárgy- és környezetkultúra tanárszakon. A nemezkészítést Tóth Lívia magyarországi művésztől tanultam. Nemezeléssel ezután kezdtem foglalkozni, kezdetben hobbiként, majd munka melletti megélhetésképp. Idővel kialakult, hogy milyen tárgyakat, eszközöket szeretek szívesebben készíteni, s egyértelművé vált, hogy munkáimban ötvözni szeretném a humort, a játékosságot, az egyszerűséget és a praktikumot. Elsősorban használati eszközöket készítek. Igyekszem olyan egyedi munkákat létrehozni, amelyeket ezidáig nem sokan, vagy senki nem készített el ebből az ősi anyagból.

Mesterségkézműves / nemezelő
Technikanemezelés
Működési formamunka mellett
Kézműves aktivitásoktat / mesterségbemutatókat tart / értékesít / zsűriztet
Szakmai besoroláshagyományos kézműves (tanfolyamokon, táborokban tanulta a mesterséget, magas szinten műveli)
TelepülésKomárom [Komárno]
Postai irányítószám945 01
Rövid URL
ID9082
Módosítás dátuma2023. december 6.

Hibát talált?

Üzenőfal

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.