Miklós Judit

Miklós Judit tíz éve él a korásfonás bűvöletében, tíz éve foglalkozik munkája mellett kosárfonással. Aktív tagja Légen a kultúrának, évente szerveznek hagyományőrző fesztivált is. Egyszer meghívták a bősi Gaál Szilviát, aki kosarat font a gyermekekkel.
„A kolléganőm, aki nagyon megszerette a kosárfonást, felvetette, fonjunk nálunk. Fonni kezdtünk öten-hatan. Megtanultuk a kosárfonás technikáját, mint kötésben a sima-fordítottat. Gaál Szilvia megadta az internetes oldal címét is, ahonnan a peddignádat rendelte. Mert nem vesszőből fontuk a kosarakat, hanem peddignádból. A peddignád tulajdonképpen rattanból, a rotang-pálmából, spanyolnádból készül, ami a trópusi esőerdőkben élő jellegzetes kúszó törzsű liánnövény, női kézbe való. Rendeltem is harmincöt euróért peddignádat, két nap múlva megérkezett, és ahogy megjött, úgy beraktam a szekrénybe, mert elsőre nem fogott meg a kosárfonás. Egy hónap múlva rendet raktam a hátsó szobában, ami ma már a műhelyem, és azt mondtam, milyen gazdag asszony vagyok én, hogy csak úgy itt hever ez a drága anyag. És magamtól elkezdtem peddignád-kosarat fonni. Rengeteg információt és eszközt találni hozzá az interneten. Aki tudja az alapokat, képezheti magát. Az első kosaraimat felaggattam a falra a konyhában. Eleinte a családnak, a barátnőknek fonta a kosarakat. Azután az egyik barátnőm felvetette adjak el néhányat, és a pénzből vegyek ismét anyagot. Sokáig úgy működött, hogy amit eladtam, abból megint anyagot vettem.”
A kosarai aranyosak és kicsik. Vannak hosszúkás, harminc centiméter átmérőjű kosarak is, amik már inkább tálcák. Úgy vannak megfonva, hogy elbírják az üdítőt, az üvegpoharakat, a kávéscsészéket. Vannak gyümölcskosarai, üvegtartó kosarai, levendulás kosarai, kiskosarak is gyermekeknek, gyümölcsöskosarai, kenyereskosarai. A kosarak aljára szalvétát helyez. Ragasztóval lekeni, megvárja, amíg megszárad, majd rávasalja a szalvétát, és a műveletet még egyszer megismétli. Ezzel a technikával vízhatlan lesz a kosár alja. Gondola kosarat is készít, amit a fonók a kosárfonás főiskolájának neveznek. Több kör van benne vesszőből, amiket azután körbe kell fonni. Tizenkét órát is tart a fonása vagy még többet.
Általában sorozatokat készít. Nyáron levendulás kosarakat, ősszel szarvasosat, gombásat, télen angyalkásat. Megcsinálja az öt-hat aljat, felteszi a radiátorra, odakészíti a peddignádat, a vastagabb tartószálakat, azután már csak a fon.
Olyan kosarat is készít, melynek cseréptál az alja. Krascsenics Piroska bakai kézműves munkái a cserépaljak. Amikor Piroska elkészíti a cseréptálat, két és fél milliméteres lyukakat fúr a szélébe, melyeken keresztülhúzza a peddignádat. Kerámiaszíveket, kerámiavirágokat is készít, melyek hátuljába lyukat fúr, ezekkel díszíti a kosarakat. Tavaly dobta piacra a csizma alakú kosarait, ami saját tervezése. Jobban szereti a természetes peddignádat, amit fából készült gyöngyökkel, szalagokkal, újabban apró kerámia tárgyakkal díszít.
Több gyermektáborban tanítja erre a technikára gyermekeket. Csallóközcsütörtökben, a Szenc melletti Királyfán, Somorján, Nyárasdon.

Mitől szép a kosárfonás? „Attól, hogy mindig alig várom, mi lesz belőle a végén, mert amikor hozzáfogok, sokszor még magam sem tudom. Remek érzés, amint figyelem, hogyan alakul a kosár. Ha pedig másnak is örömöt tudok szerezni egy kosárral, nekem több nem kell. Úgy kerek a világ.”