Ulman István

A népi kultúrába született. Katonaság után, 1974-ben egy erdélyi kirándulása után döbbent rá, hogy Gömörben Erdélyhez képest csak lappang a népi mesterség. Amikor látta az ottani élő népművészetet, úgy gondolta, ezt itthon is meg kell csinálni, fel kell éleszteni.
Fával is kicsi kora óta dolgozik, így belefogott a faragásba. Kezdetben saját készítésű szerszámokkal, a maga kárán tanult meg bánni a fával. A gombaszögi táborokban már elhivatott társakkal folytatta a munkát. Autodidakta módon tanultak.
Az első nagyobb, megrendelésre készült munkáját Löffler Bélának köszönheti. A svedléri templomból a rozsnyói bányamúzeumba került, a bányászat csínját-bínját megmutató paraszt barokk oltárnak kellett elkészítenie a másolatát. Akkor már tudta, a fával való munka egy életre szól.
Ulman István csoportos és egyéni kiállításokon 1973-tól van jelen. Az eltelt évtizedek alatt számtalan tárlaton csodálhatták munkáit, de ő inkább azt szereti, ha szabadtéren láthatóak.
Bár mezőgazdász a tanult szakmája, mindig rajzolt. A változások után neki fogott vállalkozni, kultúrával, a Krajcár Könyvesbolttal és lapterjesztőként.
Igazi sorsfordulót a millecentenárium éve jelentette életében, 1996-ban. Ekkor faragták Ibrányban, Várhosszúrét testvértelepülésén a honfoglalási emlékművet. „Jó sorsom húsz éve összehozott Baffi Lajossal, akivel azóta is együtt faragunk. Hangos szó, vita sose volt köztünk, pedig írás, szerződés vagy ilyesmi sincs arról, hogy együtt dolgoznánk. A kapukon, emlékműveken, templomokon, bútorokon kívül tetőfelújításokkal is foglalkozunk.“
Amióta mívesebbnél mívesebb munkákat adnak ki a kezük alól, nem kell megrendeléseket keresniük. Jó munkájuk híre messzi vidékekre eljutott, ennek hála, sok helyen dolgozhattak.
A füleki református templom, Szepsiben a katolikus templom néhány berendezési tárgya, képkerete, Várhosszúrét kopjafái, Hárskút, Jólész, Ibrány, Szepsi, Jászó, Királyhelmec, Tornalja. Saját motívumvilágot találtak ki, szkíta, perzsa meg gömöri, erdélyi mintakincsből ötvözött saját világot faragnak.
Ulman István és munkatársai munkáját az egyediség, a mívesség, az odafigyelés, a befektetett munka, és sajátságos szellemiség jellemzi. Talán a legjobban a becsület, a mesterségbeli legjobb tudás, az elhivatottság arányos keverékéről beszélhetnénk, olyan keménységről, határozottságról, állhatatosságról – egy olyan gömöri magyar életérzésről, amit nem mindenki ért meg azonnal.
Példaképei Koós Károly, aki a jólétért meg a sikerért nem hagyta el a szülőföldjét, maradt Erdélyben. Másik nagy példaképe Makovecz Imre, ahogy ő tisztelte a fát meg az ősi motívumokat, az neki életre szóló megerősítés. Nagykaposi tanára, Jakab Sándor, aki a hatvanas években beoltotta őt a magyar nyelv és kultúra szeretetével.